tetsubin japán teáskanna
|
Arare mintás nagy tetsubin még nyél nélkül
|
| Aki meg kívánja érteni, miért készítenek a japánok öntöttvas kannákat, annak a teán kívül a japán teaszertartást és az ott használt vízforraló kannát a kamát kell megismernie. A japán „szálas”, sodrott teák kialakulása jóval a teaszertartás fénykora utáni időszakra, a XVII.század utolsó harmadára esik. Mivel a teához vizet csakis öntöttvasból, de legalábbis mindig fémből készült kamákban készítettek, ezért természetes volt, hogy a ma ismert klasszikus teáskanna formájú eszközöket is öntöttvasból készítsék. Addigra, az öntöttvas kannák készítésének már egész iparága, művészi fokon űzött fémműves mestersége alakult ki. A japán teáskanna, más néven tetsubin tehát örökölte a chanoyu erényeit és beépítette a sencha do, a szálas teák szertartásába. De a japánoknál a teáskanna máig csak a vízmelegítő edényt jelenti, abba tea csakis rendkívüli esetben, karbantartási, vagy javítási okból kerülhet. Szertartás ide, vagy oda, az öntöttvas teáskannák használati értékét az határozta meg, hogy a velük előkészített vízből érezhetően jobb teát lehet készíteni. Ennek okára később még kitérünk, most lássuk a kezdeteket. |
A legfontosabb, tradicionális vasműves központ Yamagata volt, a chanoyu legfontosabb évtizedeiben ugyanezt a szerepet betelepült kézművesekkel Kyoto vette át, amit a késői chanoyu és a tetsubin éra kezdetén, az 1600-as évek közepétől a Tohoku東北地方 környékén kialakuló kézműves központ ellensúlyozott, mára pedig a legfőbb japán vasműves központnak tekinthető. Ennek a területnek a vasművészetét ma Nanbu stílusként ismerjük. Az eredeti öntöttvas kannák meglehetősen sokba kerülnek. Alacsony-közepes színonalú nagy (százas) sorozatban készült kannákat 15-20.000 Ft körüli áron vásárolhatunk, a jobb sorozatok alkotásai már 50-100.000 forintba kerülnek, az egyedi, különleges darabokhoz pedig csakis jóval 100.000 Ft feletti áron juthatunk hozzá. Ezzel szemben áll a kannák meghökkentően kis mérete, jellemzően 15-20 cm átmérőjűek és első pillantásra semmi különlegeset nem árulnak el magukról. Ha csak végigolvassuk a több, mint 80 különböző gyártási fázist, ha tudjuk, hogy egy különleges kanna tulajdonképpen két mester együttműködéséből jön létre (az egyik a test formáját dolgozza ki, a másik a felület megmunkálásáért felel), ha felfogjuk, hogy öntött, azaz sorozatban gyártott anyag létére a vas kannákból minden darab más, jól megkülönböztethetően egyedi, ha tudjuk, hogy egy kanna 2-3 generációt is gond nélkül kiszolgál, akkor az ár máris sokkal barátságosabbnak tűnik.
|
A vas teáskanna főbb gyártási fázisai a következőek:
|
|
1.
Először egy vázlat készül a kanna formájáról, ami lehet, gömb, vagy kerek, de lehet lapítottabb alakú is. A vázlat először csak egy skicc a kanna és a nyél alakjával, illetve a minta rajzolatával, később pontos 1:1 méretarányú rajz készül.
|
|
| A fémsablon arra szolgál, hogy a nyers agyagból kivágják az öntőformát. Az egymás mögött elhelyezkedő két sablom méretkülönbsége a kanna falának vastagságát jelzi |
| |
A végleges, részleteiben is kidolgozott rajz (Kozan Műhely)
|
|
2.
Ezután egy alapformát alakítanak ki (régebben fából, ma többnyire fémből), ami a homokból készülő öntőforma sablonja. Az öntőforma öt részből áll:
| - a test aljából |
| - a test felső részéből |
| - a fedélből. |
| - a belső magból, vagy szívből |
| - a csőr belsejének magjából |
A yamagatai „száraz” öntőformák sablonjait fémből készítik, majd egy sablonnal (lásd fent) nyers agyagba vágják az öntőformát és azt ezután egyszerűen csak kiszárítják. Más vidékeken a sablon alapján folyami homokból, agyagból és homokkó őrleményéből készítik el az öntőforma héjait. A homok különböző finomsági fokozatai teszik lehetővé a „durvább test, a finom kiképzésű reliefes minták és a teljesen sima belső kiképzését. Az agyag, víz alatt tartott, kivételes finomságú érlelt anyag, a folyami homok pedig igen aprószemű, jól keverhető és feldolgozható. Az agyagból, teljesen kézzel készült formák legjobb darabjait csak egyszer használják, míg a tömegcikkek esetében alkalmazott cementált darabok akár 100 öntést is kibírnak. Már az öntőforma kialakításánál eldől tehát, hogy milyen színvonalú termékről lesz szó.
|
|
|
A felület finom mintáit művészi igényességgel rajzolják meg.
|
|
3.
Mielőtt az öntőforma teljesen megszilárdulna, elkészítik a felület mintáit. A legismertebb, a középkori szöges páncélra emlékeztető arare (jégeső) minta, amit egyenkénti benyomással készítenek (egy kannán kb. 3000 kicsi kiszögellés található). Ugyanezzel a technikával elkészítik a finom felületű belső mag, a szív sablonját és mindkettőt kiégetik. Maga a szív (nakago (中子) az öntés során a víz helyére fenntartott teret foglalja el, vagy úgyis fogalmazhatunk, hogy a kanna falának belső támasza. Bonyolult és nagy jelentőségű a költségek szempontjából a kanna csőrének formája, ugyanis annak is készíteni kell egy belső magot. Ezt meglehetősen komplikáltan rögzítik, de magát a csőrt és a kannán elfoglalt helyét is teljesen külön tervezik. A hosszú, vagy bonyolult formájú csőröket lehetetlen anélkül kiszabadítani az öntőformából, hogy azt össze ne törjék. Ezért gondos tervezést és költségkalkulációt kíván ennek a látszólag lényegtelen alkatrésznek a megtervezése és kivitelezése.
|
Ennek a kannának a z öntőforma felső héján található a csőr bemenete és az egyetlen, szép, reliefes minta.
|
|
 |
|
FŐBB MINTÁK:
|
A kanna felületén alkalmazott minták közül a legelterjedtebb az arare. Az Arare 霰 mintái közül a legismertebb a Kikko (亀甲 - lásd a legfelső képet) és a nagy kiszögelléseket mutató Oni-arare (鬼霰 lásd cikkünk címlapképét.). Előbbi kis jégszemekhez hasonlatos kiszögellésekből áll a kanna testén, utóbbi igazi "szöges" kanna. Az Arare mintás kannák öntőformáinak újrafelhasználása meglehetősen problémás a jégszemek homorulataiban visszamaradó anyag miatt, ami miatt a későbbi öntvényeket egyre kisebb, vagy egyenetlen, vagy tompa kiszögelléseket produkálnak. A nagy kiszögellésű Oni arare minta öntőformái a mély minták miatt szinte mindig széttörnek az öntés után. A különlegesen jó ararét rögtön fel lehet ismerni, csak kézzel készül és különleges hatást ad.
|
| A másik elterjedt mintázat a Hada 肌 (bőr). Ez is egy hagyományos forma. A bőr minta, amin mély és kifejezett erezettség, mint az ujjlenyomat ráncai láthatóak, szinte minden tetsubin aljának a közös mintája, mert nagyobb felületet ad a hőátadásra. Az erezettséget egy homokból formázott labdával készítik, amit az öntőforma belső felületén görgetve szabálytalan mintákat vájnak bele. (Ugyanez a labda végül pecsétként is szerepel a véglegesen kialakított felületen.) |
| Gyakori még a virág, vagy más figuratív minta, és a kanna testének megkarcolása, amihez durvább homokot használnak. Előfordulhat, hogy a mintát, egészen finom homokból ecsettel viszik fel a felületre. Extrém esetben akár szobrászkodott felület is elképzelhető. A legáltalánosabban elterjedt minták a ló, sárkány, virág és a sansui (hegy és víz) A mintákat karctechnikával, egy papírra rajzolva, majd a felületbe nyomva készítik el. Elterjedt az egyszerű, vésett, geometriai minták és a karcolt súrolt minták alkalmazása. Ezek azért különösen kedveltek, mert szabálytalan rajzolatuk miatt kevéssé vehető észre az öntőforma újrafelhasználásakor bekövetkező minőségromlás.
|
|
Hoppá! Ez egy tájképnek tűnik!
|
|
|
Ez egy kanna aljának öntőformája. Jól látszik a vas beöntésére szolgáló nyílás és az arare mintákvájatai.
|
|
4.
A kiégetett anyagot még lecsiszolják. A kész öntőformát összeillesztik és egy extrafinom anyaggal, agyag és homok keverékével (hajiru) összeragasztják, majd a napon is száradni hagyják. Amikor a lehető legjobban kiszárították, az öntőformát körülbelül 2 napos munkával 800°C-1,000°C közötti hőmérsékleten, faszenes kemencében kiégetik. A keletkező kisebb repedéseket ecsettel javítják. Ezek után egy bejáratot kell készíteni az olvadt vas és nem utolsósorban a fedél számára. A vasnak a kanna alján készítenek egy beöntőnyílást. Öntés előtt a formát még bekormozzák, hogy megakadályozzák a vas agyagon való megtapadását. Az öntőforma összeszerelésénél, amit fejjel lefelé végeznek néhány hézagolóval tartják középen a kanna szívét. Ezek a szegecsek később az öntéskor beleolvadnak az alapanyagba. Szegecsek híján a vas nyomása, felhajtóereje és a hirtelen hőmérsékletnövekedés egyszerűen összetörné a kanna szívét. A szegecsek nyoma gyakran felfedezhető a kész kanna belsejének alján. Ugyanígy kiégetik a kanna belsejét kitöltő szíveket is (lent egy tetsubin szívekkel teli kemence látható).
Úgy tűnik, hogy minden készen áll az öntésre.
|
 |
|
| Folytatás következik |
| |
|
Kiégetett, összeszerelésre váró öntőformák
|
|
|
|
|
|
|
Online teabolt
Nyitólap
