Út a teaházhoz

A teaház útja

Minden teaházhoz út vezet, egy kerti, valamilyen módon , leginkább a földbe süllyesztett kövekből álló út, aminek

a neve: út a kerten át. A roji jelentésének megértéséhez a Lótusz Szutrát olvasva juthatunk el, ami azt mondja, hogy “el kell hagynunk az evilági lét égő házát és egy tiszta, harmatos helyre (roji) kell jutnunk." (A buddhizmus a világot, amelyben élünk "sangai no kataku “a három világ égő házának” nevezi.) Rikyu a Nampo Rokuban azt mondja : „A tiszta föld buddhista tanítását próbáltam meg a roji útján kibontani”. A "harmatos – nedves út”, vagy „nedves, harmatos tér” eredeti szanszkrit megnevezése, "a nyitott tér" a kínai fordításban lett Ro-vá 露, mert azt jelenti: harmatnak kitett tér, nyitott világ. (Részletesen a Lótusz Szutra harmadik és negyedik fejezetében - "Hasonlóság és Egyezés" - található a leírása) Sen no Rikyu teafordításában a roji egy átmeneti hely a külső, lebegő, poros, vágyaktól terhelt világ és a belső, Wabi Soan teakunyhó között, ami már a Buddha világ mandalájaként jelenik meg. A rojira rálépő ember ebben a köztes térben nem lépked, hanem szökdell a talajba süllyesztett kövek ritka támpontján. Mégha kicsi és behatárolt is, minden részlet, különösképpen pedig a fényhatások a tükröződések, a köveken csillogó víz látványa, az árnyékok játéka különös egyveleget alkotnak a teaházhoz vezető, kanyargós úton. Ro, tehát azt jelenti nyitott, kitett, nyílt hely, ahova akadálytalanul csapódhat a pára, a harmat, az eső, egy természetes, végletekig tiszta hely, amit nem véd sem rang, sem család, sem pénz, sem státusz.

A roji földbe süllyesztett, időnként mohával is borított kövekből kialakítva kanyarog át a kerten. Amikor a tea útját tanultam, azt tanították, hogy úgy kell haladnia, mintha egy földút, egy éppencsak kitaposott út lenne a mezőn. Kerülni kell a mesterségesség látszatát is.. A roji egy látkép, egy táj, de kialakítása során a látvány mégis csak másodlagos. Rikyu szerint kőről kőre lépve fontosabb a kényelem, a léptek könnyedsége, a haladás közbeni kitárulkozás, már-már szökdellés, mint a látvány.. A rojival kapcsolatosan számtalan tanulságosabbnál tanulságosabb történet maradt fenn. Az egyik szerint egy alkalommal egy vendég látogatta meg Kuwayama Sakon (1560-1632) nagyúr, egyben lelkes tea-tanuló kertjét, s amikor a rojira értek lelkesen felkiáltott.. „Ez a kő itt, ennél a lépésnél különösen gyönyörű!” A teaszertartás végeztével Sakon kicseréltette a követ, mondván: „ - az úton semmilyen tárgynak sem szabad különös benyomást tennie a vendégre!” A roji olyan birodalom, ahol a kiegyenlítettség és a rend az elme különös kincsei közé tartoznak. Az úton való haladás a teával való együttlétre történő felkészülés első szakasza. Egyébként a roji mentén és a kertben javarészt nagylevelű, kisvirágú örökzöldek vannak, mohával, kövekkel és kőlámpásokkal.

Ahogy áthaladunk a roji középső kapuján, az út egy alacsony, általában kőből készült és mohával vastagon befutott víztartályhoz vezet. Ennek a neve a chozu 手水, kőből készült kézmosó, ami anyagiságában se nem növény, se nem szikla, se nem homok, hanem a természettől ellesett forrás, ami az úton eddig lépkedő és lehiggadt elmével ideérkező vendég figyelmét immár teljességében a Szutra nyitott terének adja át. Ebben a víztartályban mossák meg a vendégek kezüket, esetleg arcukat, tisztálkodásuk egyszerre fizikai és jelképes. A kőedény vizét használva lemossák magukról a külvilág porát és szennyét és készen állnak a teával történő találkozásra. De végighaladni a rojin és megtisztálkodni a vízzel, csak az egyik, bár fontos aspektusa a felkészülésnek. A roji előkészítése során és a vendégek érkezésekor nagy jelentőségű magának az útnak a megtisztítása és a nedvesség érzet keltése. Az út tisztogatásának és önmagunk megtisztításának egyetlen célja van, a tisztaság atmoszférájának megteremtése. Jó példa erre a következő történet:

Egy nap Teishû mester a Tōfukuji templom kertjének útjáról fenyőtűket szedegetett fel egyenként. Egy szolga meglátta és készségesen megjegyezte, hogy nincs szükség arra, amit csinál, mert ő később mindenképpen fel fogja sötpörni az utat. Teishû ránézett, majd feddően így szólt: „ Először is, egy tanítvány nem beszélhet így. Nem mondhatja sem azt, hogy „később“, sem azt, hogy „mindenképp“.Másodszor ha felszedek egyetlen egy fenyőtűt, attól az egytől is tisztább lesz az út.“

A tisztítás, tisztálkodás tudatos viselkedésmód, aminek fontos szerepe van a teaszertartás alaphangulatának megteremtésében. Természetesen a tisztogatás során is, csakúgy, mint a teaszertartás sok mozzanatában – felbukkannak akaratlagos véletlenek, teremtett természetszerűségek. A hagyomány szerint Takeno Jōō a wabi tea megteremtője és Rikyu mestere megkérte tanítványát, hogy tisztítsa meg a rojit. A fiatal Rikyu oda is ment és annak rendje és módja szerint neki akart látni a munkának, de semmi rendetlenségre utaló nyomot nem talált. Visszament a mesterhez, mire az újra csak elküldte újra kérve, hogy tisztítsa meg az utat. Erre Rikyu végigment az úton és megrázta két-három fa ágát. Amikor Jōō megtekintette a lehullott falevelekkel végrehajtott véletlen "tisztítás" eredményét, a legenda szerint elérkezettnek látta a pillanatot, hogy Rikyu mesterré válhasson. A roji tisztítása után frissességet, természetességet áraszt, amit többek között úgy érnek el, hogy a köveket vízzel fröcskölik, locsolják, vagy máshol mossák. Ezt hívják a roji eredeti jelentése szerint „harmatnak” A teaszertartás különféle stílusokban történő tanításakor „háromszor helyezzük el a faszenet a tűzhelyen és háromszor nedvesítjük meg a rojit”. A teatanulás során mindkét tevékenység a legnagyobb tapasztalatot és hozzáértést igénylő aktusok között szerepel.

A roji háromszori megnedvesítése három különböző alkalommal történik, legelőször a vendégek belépése (seki iri) előtt, majd az étkezés utáni szünetben (nakadachi), végül a távozást megelőzően. A vizet „csak úgy”, „éppencsak”, alig kell az útra locsolni, de ez nem a víz mennyiségére vonatkozik. Fontos, hogy a harmat elrendezésében a vendégnek is szerepe legyen. Nyáron , különösen nagy hőségben akár a fák leveleiről is csöpöghet a víz, de magán az úton nem vízben tocsogva kell járni. Sokkal inkább kívánatos egy nyári eső utáni hegyi ösvény képének, vagy a reggeli harmatnak a felidézése. Különösen jó ízlésre vall télen, ha vízzel csak a köveken elolvasztjuk az összegyűlt havat, de az út többi részét érintetlenül hagyjuk. A roji egy kerítések közé zárt tér, mindamellett, ami a kerítésen túl, van, akár távoli tájkép szintén a roji részét képezi és ápolására komoly gondot kell fordítani. ezzel kapcsolatosan híres volt Rikyu Sakai kereskedővárosában berendezett teaháza, mely nem messz feküdt a tengertől, de annak látványát a rojiról fák ültetésével korlátozták, csak a partra futó hullámok taraját engedték látni.

A rojin néhol különös formájú, zsineggel átkötözött köveket helyeznek el, ezt esetenként bambusz is helyettesíthet. Ez a seki ishi, azaz határkő, egy olyan jelzés, ami a ház urának határait jelzi, ettől tovább lépni a meghívottnak sem szabad. Máshol a lépdelőkövek közepére egy másik követ helyeznek el jól látható módon, ez a figyelmeztető kő, a kaname ishi, ami valamely, a roji mentén feltűnt, vagy elhelyezkedő különös látnivalóra hívja fel a figyelmünket, ahol érdemes egy pillanatra megállni és elidőzni. A roji legfontosabb szerepe a természetesség, a csend, a nyugalom, a kényelem megjelenítése, a vágyak levetkőzése, az evilági lét haszontalan kellékeinek elfeledése, a buddhizmus tanításainak alapján. A roji természetesen olyan út, amin nem kötelező járni, sőt bizonyos tudatosság is szükséges a tea út atmposzférájának megteremtéséhez és átéléséhez. Íme a példabeszéd:

Egy házaspár áll a verandán éjjel, a férj, aki az éjjeli holdat csodálja és a feleség, aki odalép hozzá:

- Nincs semmi ennivaló holnapra. Mit tegyünk?

- Majd holnap foglalkozunk a holnappal. Most csak nézd a holdat

A feleség leül férje mögé, árnyékuk összeér, s ahogy az éj egyre mélyebbre ér, elfeledkeznek az időről. A mindennapi gondokat maga mögött hagyó és a hold fényében elmerülő feleség tudata, akárcsak a teamester által gondosan előkészített rojin végigsétáló vendégé, letisztult és szabad. Az ilyen tudatnak a természet feltárja rejtett szépségét.

"A völgy hangja, mintha mély torokból zengene, végigmorajlik a tájon.

A hegyek színe tiszta Buddha testet fest.

Tegnap éjjel nyolcvannégyezer verset hoztam magammal az iskolából.

De hogyan tudnám, csak egyetlen egynek is megmutatni az igazi hangját úgy, hogy mások is értsék?"

Su Tung-Po (1037-1101)

Ugrás az oldal tetejére