TEA FENOMENOLÓGIA 2009

Dairyu és a "Dharma-test"

Egy szerzetes megkérdezte Dairyut,

"Az érzékelhető test egyszer elpusztul és elenyészik. Melyik az a Dharma-test, ami mégis szilárd marad?"

Mire Dairyu azt mondta;

"A hegyel őszi lombja úgy csillámlik, mint a brokád;

"A víz a völgyekben pedig kék, mint az indigó.”

A kék szikla jegyzetei; 82:

Bizony mondom néktek, semmi és senki sem az, aminek látszik. S ha a kereső tekintet felfedezése után az eredendő látszat elfoszlott és bővül az ismeretség, elfárad a csoda öröme, végül minden; emberek és tárgyak is egyszerűvé zsugorodnak, végül minden megmutatja anyagát és saját magát. Prédikáció szerű tesztünk természetesen teáról szól, sem erkölcs, sem politika nem furakodik közénk, csak a levelek tesznek tanúságot. A levelek ugyanabból a sorból származnak, az idei szedésű, új japán teák megmutatására szolgálnak, a nagy Kansai Teaverseny előestéjén. Egy ilyen versenyen minden tea leveti szép öltözékét, csupaszon áll a zsűri előtt, de mi nem vagyunk zsűri, csak halandó teaízlelők, ezért a levelek szépségéhez próbálunk ékkövet, rendet és harmóniát. A tea végső megnyilvánulása az íz, amit megelőz megannyi egyéb benyomás, melyek közül a nagyközönség a legfontosabbnak a levelek elsődleges illatát tekinti.

sencha tokiwagi japán zöld tea

Valójában az illat csak tünet és keveset árul el egy tea valódi értékéről. Fontosabb a figyelmes szemlélődéssel ellenőrizhető küllem, a levelek alakja, a feldolgozás alaposságát eláruló kis részletek. Az illat inkább a várható intenzitást, íz spektrumot fedi fel részlegesen és fordított arányosan. Minél illatosabb egy tea, annál visszafogottabb ízterjedelemre számíthatunk és teljesen illattalan teák lehetnek nagyon széles ízvilágúak. A cél itt is az egyensúly. Kellemes, de nem túlzottan sok illat után, a felnyitott érzékekbe berobbanó gazdag, sokoldalú ízek a kívánatosak.

A levelek itt nagyon nagyon szépek. A gombostű ágyúcsőnek látszana mellettük, kecsesek, nyúlánkak, türkizbe hajlik friss zöldjük, az egyetlen hasonlat az lehet; olyan gyönyörűen hegyesre sodortak, mint a legszebb senchák. Színük türkizzöld, a felöntés alatt a zöld sok tucat árnyalatát mutatja, a külkép nem is lehetne szebb.

A tea ízlelésekor, bahatolva a tea testébe, avagy átadva neki sajátunkat, új dimenziók nyílnak. Négy érzetünket kellene beteljesítse most az ötödik, igazából most derül ki, mivel álltunk szemben. Nincs csak illatos, vagy csak szép tea, étel, sem test és tekintet sem. Ami ilyenkor megmutatkozik, előérzetet (nem írunk előítéletet) erősít meg, vagy cáfol, de van olyan, hogy teljesen új horizont felé tereli tekintetünk és gondolkodásunk. Az ismerkedés kapaszkadó pillantásai után magunkhoz engedjük a másik molekuláit és várunk - valamit.

A csészénkben kotyogó tea ragyog, mint az alabástrom, színe életerőt mutat, illata harsány. Még így, a délutáni sietségben is megpróbálunk méltó pillanatokat szervezni a tea mellé, de nem hívunk barátokat, hol is vannak? ATokiwagi örökzöld fája bársonyosan zsong, messziről hallatszik a méhkas zúgása, de azért elégedetlenül megjegyezzük, hogy a tavalyi teánál úgy éreztük, mintha benne ülnénk a közepében. Hamar tűnik, nem tetszhet neki a társaságunk talán. Második felöntésre hamar mutat erős, kesernyés, egyszerű senchás jegyeket, szinte közhelyes, de azért finom. Most a találkozás nem szül katarzist, de a barátság megmarad, a tea finom, friss, nem gazdag és nem szegény. Annyira azért nem érdekes, hogy tovább nézelődjünk, ezért elhatározzuk, hogy stratégiát váltunk. A következő teszthez új szettet pakolunk össze, mert az eddig kóstolt teákat nem sikerült előcsalogatni rejtekhelyükről. Újnak újak voltak, de hiányérzetünk tesztről tesztre csak nőtt. Lejjebb kell ereszkednünk, közelebb kell hajolnunk, az is lehet, hogy teljesen új szintre kell ugornunk, hogy megértsük saját érzékeinket és a minket befogadó teát.

Ugrás az oldal tetejére