Shizuoka tea kontra Uji tea

Ma Szepsy Istvánnál jártam, ajándékborért mentem, amit Japánba viszek egy nagy borász(mestertől) egy nagy teamesternek. Szepsy István nem mellesleg teaivónak is vallja magát (ezzel egyébként nincs egyedül a borászok között). Szepsy a hozamkorlátozás, az eredet és a terroir szentháromságának bűvöletében készíti borait, amik fenomenálisak, de erről majd később, máskor. Sokáig úgy tanultam, a bor , mint végeredmény meghatározó tényezői közül az eredet mindent visz, de mostanában kezdek más hitre térni. A bortermelők számtalan „legjobb” dűlői között dülöngélve egyre inkább az a véleményem, hogy az eredet csupán egy adottság, beleértve a terroir meghatározó elemei közé egyébként belesorolandó autoktón fajtákat is. Miközben a számoma aranynál is értékesebb ajándékbort dédelgettem és csomagoltam, kezembe került egy meglehetősen dekoratív, japán ajándéktea. A tea fontos, könnyen beszerezhető, jókívánsággal felérő, egyben dekoratív ajándék. Koreában és Japánban egyszerre dekoratív és értékes és értékével együtt növekszik a dekoráció mértéke is. Kína talán még kicsit hátrébb van ebből a szempontból, a diszkógömb giccses csillogása még túl erős, lehet beleégett a fénye a lelkekbe is. Egy japán, vagy koreai tea értéke ellenben jól lemérhető a csomagolásból. Ez a ma megtalált tea egy szolíd díszdobozba öltöztetett teapárt tartalmaz, az egyik szürke eminenciás, a másik gyanúsan színes. A teát egy gazdag ember hozta egy gazdag „ajándéktea” üzletláncból, a neve Fukujuen, egy Japán minden szegletében megtalálható szuperelegáns bolthálózat csak teára. Amiért a tea, mint példa és érvelés idekerült Szepsy István örökbecsű borai mellé, az akkor derül ki, amikor felbontom a díszes "Uji-sencha" feliratú egyiket.

Először is a frissen felbontott csomag magát kelletően illatos, virágos és ez nem feltétlenül jó jel. Az Uji „terroir” senchák nem különösebben illatosak, finomak, de még csak nem is hívogatóan virágillatúak. Aztán ott van a levelek megjelenése, ami megintcsak túllép az Uji teák kissé fakó, kékeszöld árnyalatain. Egyszerűen túl zöld, szinte fluoreszkál. A luxuslánc valami fura dolgot osztogat itt. Már csak megmelegíteni kell a hagi készletet és szöknek is ki az átmelegedő tea szúrós illatpamacsai a fedő alól, én az ártatlan és tudatlan megajándékozott pedig a globalizáció áldozataként törődök bele, hogy ma bizony nem jut, csak kőleves. Ez a sencha ugyanis bár felirata szerint Ujiból való, mégis egyértelműen shizuokai. Felteszem, hogy nem Shizuokában termelt, mert akkor a Fukujuen egyszerűen kisstílű csaló lenne, hanem valamelyik Uji termelő közember Ujiba ültetett Yabukita senchája. Átverték a terroirt. Becsületükre legyen mondva, (vagy még azt sem) ez a sencha egy Kuradashi, ez azt jelenti, hogy a teát annak rendje és módja szerint készítik, de az utolsó forró levegős beszárítást félbehagyják, a tea „nyitva marad”. Ezután raktárra kerül, hűtött, párás környezetbe és ha rendelnek belőle, előveszik, bekeverik a kitalált blendbe és frissebbnek hat, olyan, mintha új tea lenne, bár nem az. Szóval ez a tea egy jól felismerhető kegyes csalás, megiszom, mert közkatona vagyok, ráadásul ingyen van és nehéz időkben (is) minden falatnak örülni kell. Aki vette, nyilván nem tudta mit vesz, talán még azt se, hogy kinek, rosszat nem tett vele, a csomagolás elviszi a felelősséget.

Fukujuen gyokusencha és sencha japán zöld tea

Visszatérve a borra (is), a terroir, az eredet is becsapható, igenis lehetséges a kakukktojás beültetése a fészekbe, sőt a fajtajelleg is utánozható. Az utánzásra fehér, vagy oolong teák esetében nagyon is sok már a példa, mégha egyébként előfordul pozitív ellenpélda is. Múködnek és jobbak az anhui eredetű ezüst tűk, mint az eredeti fujiani (az ára is igazolja), wulongokból pedig könnyű lenne olyan összeállítást készíteni, amiben csak a legtapasztaltabbak mondanák meg, mi is a tea igazi eredete. Ez nem zárja ki, sőt talán erősíti a szélsőségesen kis mennyiségben előállított terroir termékek létjogosultságát, de némi árnyékot azért mindenképpen vet rájuk. A megoldás a szélsőségesen kitáguló tea és borvilágban az eredet és a fajta helyének hangsúlyozása helyett a mester, a stílus, az ízlés szerepének kiemelése és ápolása (legalábbis az én ízlelő filozófiámban mostmár így van). Szepsy esetében eredet, stílus és hagyomány kéz a kézben járnak és borai eddig elkerülték a túltenyésztés csapdáit, ugyanakkor a végletesen precíz és kifinomult manufaktúra egy még nehezebb válaszút, már-már borfilozófiai kérdés előtt találja magát. Nevezetesen a szűk közönség számára is nehezen elmagyarázható kicsiny tételek vegyék-e át az uralmat a mester felett, vagy képes-e a mester a keze alatt aranyló dűlőkből valóban csúcsborokat varázsolva szélesebb alapokra építeni művét. Legutóbbi cuveéje azt ígéri igen, néhány dűlőszelektált furmintja inkább az ellenkezőt mutatja. Intő jel a számtalan színvonal alatt teljesítő műanyag palackos tömegborász mellett az egyre gyakrabban felbukkanó tokaji jégborok, névtelen, személytelen cuveék, vagy most itt, az íróasztal mellett, egy másik világból, az idegen testként, kakukkfiókaként eredetinek hazudott tömegtea ízének az esete. Pedig csupán annyiról van szó, hogy van egy termelő és még sok, akinek nem jutott a nagy történelmi területekből és igénytelenebb, szívósabb fajtát telepített eladva magát az ördögnek. A globalizáció nem nagy, nemzetközi sötét árnyék, hanem a passzivitás, az egyszerű élni akarás lokális igénytelensége. S a teát ugyan hiánytalanul megittam, de fanyalogni kritikusként muszáj, Ami az Ujiba ültetett shizuokai tömegteát illeti, az azonnal mondjon le!!!

Ugrás az oldal tetejére